Artproletarz

Soha nem voltak világmegváltó terveim nyugodtságra, biztonságra vágytam. E helyett, rengeteg tapasztalatszerző helyzetbe sodort az élet. Mindig csak a magam cselekedeteiért akartam felelősséget vállalni és mindig valamilyen megválasztott tisztségben találtam magam. Nem keresni, inkább menekülni kellet a lehetőségektől. (ezt talán csak a Mensaból lévő ismerőseim értik) Mindig úgy gondoltam, becsületes embernek nem jó a csúcson lenni, mivel a világ állandóan forgó kereke, előbb utóbb eltiporja, igyekeztem ott megállni, ahol még tisztánlátásom van, mint a lenti, mint a fönti világra. De ez a legnehezebb hely. Szinte, lehetetlenség felsorolni mi minden voltam,én szemembe talán a két legfontosabb, a vállalati döntő bizottság belli, és később, a vállalati tanácsba lévő tagságom. Párttag sosem voltam, de ezt sosem tartottam, se dicsőség, se szégyen kérdésének. Most, mennyire vagyok egy műhelynek vezetője, vagy sem, nézőpont kérdése. A pénz sose érdekelt, se fel, se le nem becsülöm szerepét. Ma inkább maga az emberi sors érdekel. Egy-egy ember sorsa, élete során, logikusan vagy logikátlanul alakul olyanná, amilyen lesz? Bár merre is járok, mindig olyan emberekkel találkozom, akik mellém csapodva, szinte elmondják az életüket, anélkül hogy az ember kezdeményezné a beszélgetést, mert érzik, ha a másik figyel rájuk. Nem sokkal később az egyiket erre a másikat arra sodorja az élet. Ő lélekben könnyebben, én némi tapasztalattal gazdagabban megyek tovább. Ez vagyok én.